Fjordítva

Fordítva felfedezni a fjordok országát nem egyszerû, de tanulságos. A „fjordított” felfedezést számomra az könnyítette meg, hogy finnugor szakos egyetemistaként ott voltam a szomszédban, s a kötelezõ kurzus végeztével északnak vettem az irányt. Autóstop a Jeges-
tengerig: bizsergetõ élmény volt ez akkoriban, amikor Hegyeshalomnál ormótlan betontalapzatba ágyazott, kamionnal is nehezen áttörhetõ sorompók testesítették meg kelet és nyugat határát.
Sorompó, persze, a finn–norvég határon, a lappföldi Kilpisjärviben vagy Utsjokiban is volt. Félve közelítettem meg szocialista útlevelemmel, de az õrbódéban posztoló egyenruhást nem érdekelte az okmány. Csak nézett rám a kávésbögréje fölül, hogy mit akarok.
Átmenni Norvégiába, feleltem. És mi akadálya, kérdezte a tekintetével. A sorompóra sandítottam.
Ekkor már nagyon unhatott, mert megszólalt: „Könnyû az! Fél kézzel is fel tudja emelni.”
Így kerültem én túl az északi sarkkörön, ahol nyáron nyolcvan napig nem megy le a nap, a fjordok országába, hamarabb állván Európa legészakibb fokán, a Nordkappon, mint Oslo fõterén, elõbb bámulva a Jeges-tenger hullámait, mint az országot Dániától elválasztó Skagerrak
vizét.
Azóta sokat írtam errõl a szép északi országról – például a norvég hagyománytiszteletrõl, amelynek két különös megnyilvánulását hadd említsem. Az egyik, hogy Ibsen korában Oslót
– IV. Keresztély dán király iránti tiszteletük jeleként – még Christiania névvel illették, a másik, hogy nemzeti színházukat „lbsens eget hus”-nak, „Ibsen saját házá”-nak nevezik.
Norvégia északról délre egészen más, mint fordítva. Az „Észak Párizsá”-nak is nevezett Tromsö a sarkvidéki vadász- és halászexpedíciók kiindulópontja. Sziklás csúcsokkal övezett aszfaltszalag vezet a fjordvidék tetejére, Andalsnesbe. A kisváros nyugodt légköre, meseszerû
hangulata, romantikus környezete Edvard Grieg – gyakran norvég népi dallamokra épülõ – zenéjét juttatja eszébe annak, aki nem a Tankcsapdán nevelkedett. Bodö városában beugrom Cseke Jánoshoz, a pécsi muzsikus itt alapított családot és zenekart, s tudtommal
õ a földkerekségen a legészakabbra élõ magyar.
Ezt az Európa tetején hosszan elnyújtózó országot a tengeren és a hozzátartozó fjordokon kívül a kopár, hófödte hegycsúcsok látványa és a vízesések sokasága teszi széppé, romantikussá és feledhetetlenné. E sorok írójának kedvence a Steinalsfossen: könnyû eljutni hozzá, s mivel egy kiálló sziklacsúcson keresztül zuhan le a tünemény, be lehet óvakodni
vízfátyla mögé is.
Késõbbi autós élményem, hogy jó ideje látom Trondheim fényeit, mégis, mire beérek Norvégia harmadik legnagyobb városába, annyi kilométert teszek meg még, mint Budapestrõl Szegedre autózva. Az ezeréves Trondheim büszkesége, hogy Norvégia közkedvelt
királya, V. Harald a Nidaros katedrálist választotta koronázása színhelyéül. A trondheimi dóm Észak-Európa legnagyobb középkori temploma, a koronázási ékszerek is itt vannak kiállítva. A több mint 900 esztendõs Bergenben, amely hegyek koszorúzta festõi kikötõjével
egyike Európa legszebb városainak, jólesõ érzéssel olvasom az „Operette teater” (Operett Színház) plakátján, hogy Emmerich Kálmán darabja, a Csárdáskirálynõ van mûsoron.
Hajósnemzet, hát persze – a vikingek óta mindig is az volt, és ma sincs ez másképp. Ha egy szép nyári délután az Oslo-fjordnál szemlélõdik az ember, az öbölben horgonyzó vitorlás hajók, kis jachtok, halászcsónakok tömegétõl nem látja a vizet. A norvégokra jellemzõ, hogy nagyon szeretik a természetet. Már a kisgyerekeket is kiviszik az erdõre-mezõre és a magas hegyek közé. Vitorlázás, hegymászás, síelés egyaránt kedvenc idõtöltésük. Azt mondják, hogy a norvég gyerekek síléccel a lábukon születnek.
A „fjordítva” felfedezett Norvégiát a tengerparti és hegyi hétvégi házak sokasága jellemzi.
Ha össze akarsz barátkozni egy viking ivadékkal, ölts meleg pulóvert, könyökölj ki vele erdei házának teraszkorlátjára, és bámuld az erdõt, a fjordot, a hegykoszorút hat-hét órán át áhítattal. Ha közben egy szót sem szólsz, estére meghitt barátok lesztek.