A humor nyomában
Hogy mi a humor? Kérem szépen: epe. Meg vér, meg nyirok és más egyéb testnedvek. Nem viccelek! A humor jelentése az ókorban pontosan ez volt. Úgy gondolták eleink, hogy az ember jó közérzetéhez szükség van ezeknek a testnedveknek a megfelelő egyensúlyára. A humor tehát nélkülözhetetlen volt.
Mosoly és nevetés – nem ugyanaz
A nevetés nem mindig függ össze a humorral. Sőt, akár agressziót is kifejezhet. Charles Darwin szerint maga a mosoly – amikor elhúzzuk a szánkat és „kivillantjuk a fogunk fehérjét” – az állatvilágban is megjelenik. A vicsor azonban ott a támadás, az elijesztés eszköze.
Érdekes párhuzam:
- Ha két állat vicsorog egymásra, felmérik egymás erejét, és lehet, hogy elkerülik a konfliktust.
- Ha két ember mosolyog egymásra, azt fejezik ki: kedvellek, nem akarlak bántani.
A végeredmény mindkét esetben ugyanaz: az összecsapás elmarad.
A nevetés szerepe
Míg a mosoly a társas érintkezés egyik fontos eleme, addig a nevetés inkább a játékhoz és a szórakozáshoz kötődik – kivéve, amikor feszültség vagy idegesség miatt nevetünk.
Az akasztófahumor például olyan helyzetekben jelenik meg, amikor valaki reménytelen vagy gyászos állapotba kerül, és így próbál megszabadulni kellemetlen érzéseitől. A tragikus élethelyzetekben muszáj valahogyan levezetni a felhalmozódott feszültséget.
Miért nevetünk? – Elméletek
Sokféle dolog miatt nevetünk.
- A fölényelmélet szerint a nevetés a diadalhoz kapcsolódik: nevetünk a legyőzötteken vagy az emberi gyarlóságokon.
- A konfliktuselméletek szerint a humor akkor születik, amikor a látszat semmivé foszlik.
Ciceró, a nagy római szónok is gyakran élt ezzel: felfokozta hallgatósága várakozását, majd nem zárta le a gondolatot, vagy egy prózai kijelentéssel ütötte el. A hiábavaló várakozásból fakadó feszültség nevetésbe torkollott.
Ki humoros ember?
Nemcsak az, aki jól mulat egy élcen, hanem az is, aki részt tud venni a poénkodásban. A humorérzékhez szükség van:
- önbecsülésre,
- érzelmi biztonságra,
- érettségre,
- bizonyos szintű intelligenciára és műveltségre.
A túlképzett emberek azonban nem mindig „veszik a lapot” – ismerjük a mogorva professzor típusát. Egyes felmérések szerint a kreatívabb emberek a humorban is jobban teljesítenek.
A nevetés társas jelenség
Egyedül ritkán nevetünk, csoportban annál inkább. A jókedv ragadós. Ezért kevernek vígjátékok alá műnevetést is: bármilyen hihetetlen, de tényleg viccesebbnek tartjuk azt, ahol halljuk a „közönség hangját”.
Mint tudjuk, egy kevés alkohol oldja a gátlásokat, és ilyenkor a komoly ember is sziporkázhat. Humorérzékkel mindannyian másként vagyunk ellátva, de fejleszthető. Téves azonban az a nézet, hogy a nőknek és férfiaknak eltérő humorérzékük lenne – a két agy között van ugyan különbség, de ekkora nincs.
A humor jótékony hatásai
A nevetés nagyon jó hatással van az emberi kapcsolatokra. Ha egy munkahelyen szellemes emberek dolgoznak, a munkafolyamat hatékonyabb lehet, és a humor az agressziót is levezeti.
Az egyén számára is rengeteg előnnyel jár:
- növeli a gondolkodás hatékonyságát („okosít”),
- hat a légzőrendszerre, érrendszerre, szívre, izmokra,
- befolyásolja a hormon- és immunrendszert.
Egyes orvosok szerint a nevetés még a gyógyulást is elősegíti – legyen szó testi vagy lelki bajról.
