A humor nyomában

Hogy mi a humor? Kérem szépen: epe. Meg vér, meg nyirok és más egyéb testnedvek. Nem viccelek! A humor jelentése az ókorban pontosan ez volt. Úgy gondolták eleink, hogy az ember jó közérzetéhez szükség van ezeknek a testnedveknek a megfelelő egyensúlyára. A humor tehát nélkülözhetetlen volt.

Mosoly és nevetés – nem ugyanaz

A nevetés nem mindig függ össze a humorral. Sőt, akár agressziót is kifejezhet. Charles Darwin szerint maga a mosoly – amikor elhúzzuk a szánkat és „kivillantjuk a fogunk fehérjét” – az állatvilágban is megjelenik. A vicsor azonban ott a támadás, az elijesztés eszköze.

Érdekes párhuzam:

  • Ha két állat vicsorog egymásra, felmérik egymás erejét, és lehet, hogy elkerülik a konfliktust.
  • Ha két ember mosolyog egymásra, azt fejezik ki: kedvellek, nem akarlak bántani.

A végeredmény mindkét esetben ugyanaz: az összecsapás elmarad.

A nevetés szerepe

Míg a mosoly a társas érintkezés egyik fontos eleme, addig a nevetés inkább a játékhoz és a szórakozáshoz kötődik – kivéve, amikor feszültség vagy idegesség miatt nevetünk.

Az akasztófahumor például olyan helyzetekben jelenik meg, amikor valaki reménytelen vagy gyászos állapotba kerül, és így próbál megszabadulni kellemetlen érzéseitől. A tragikus élethelyzetekben muszáj valahogyan levezetni a felhalmozódott feszültséget.

Miért nevetünk? – Elméletek

Sokféle dolog miatt nevetünk.

  • A fölényelmélet szerint a nevetés a diadalhoz kapcsolódik: nevetünk a legyőzötteken vagy az emberi gyarlóságokon.
  • A konfliktuselméletek szerint a humor akkor születik, amikor a látszat semmivé foszlik.

Ciceró, a nagy római szónok is gyakran élt ezzel: felfokozta hallgatósága várakozását, majd nem zárta le a gondolatot, vagy egy prózai kijelentéssel ütötte el. A hiábavaló várakozásból fakadó feszültség nevetésbe torkollott.

Ki humoros ember?

Nemcsak az, aki jól mulat egy élcen, hanem az is, aki részt tud venni a poénkodásban. A humorérzékhez szükség van:

  • önbecsülésre,
  • érzelmi biztonságra,
  • érettségre,
  • bizonyos szintű intelligenciára és műveltségre.

A túlképzett emberek azonban nem mindig „veszik a lapot” – ismerjük a mogorva professzor típusát. Egyes felmérések szerint a kreatívabb emberek a humorban is jobban teljesítenek.

A nevetés társas jelenség

Egyedül ritkán nevetünk, csoportban annál inkább. A jókedv ragadós. Ezért kevernek vígjátékok alá műnevetést is: bármilyen hihetetlen, de tényleg viccesebbnek tartjuk azt, ahol halljuk a „közönség hangját”.

Mint tudjuk, egy kevés alkohol oldja a gátlásokat, és ilyenkor a komoly ember is sziporkázhat. Humorérzékkel mindannyian másként vagyunk ellátva, de fejleszthető. Téves azonban az a nézet, hogy a nőknek és férfiaknak eltérő humorérzékük lenne – a két agy között van ugyan különbség, de ekkora nincs.

A humor jótékony hatásai

A nevetés nagyon jó hatással van az emberi kapcsolatokra. Ha egy munkahelyen szellemes emberek dolgoznak, a munkafolyamat hatékonyabb lehet, és a humor az agressziót is levezeti.

Az egyén számára is rengeteg előnnyel jár:

  • növeli a gondolkodás hatékonyságát („okosít”),
  • hat a légzőrendszerre, érrendszerre, szívre, izmokra,
  • befolyásolja a hormon- és immunrendszert.

Egyes orvosok szerint a nevetés még a gyógyulást is elősegíti – legyen szó testi vagy lelki bajról.

A humor nyomában

1 / 12

Mi a közös a vicsorgó állatban és a mosolygó emberben?

2 / 12

Hogyan hat a humor a munkahelyi légkörre?

3 / 12

Miért kevernek műnevetést a vígjátékok alá?

4 / 12

Milyen állapotban jelenik meg gyakran a nevetés a játékon kívül?

5 / 12

Hogyan hat a nevetés a gondolkodásra?

6 / 12

Milyen képességű emberek teljesítenek jobban a humorban?

7 / 12

Melyik testi rendszerre van jó hatással a nevetés?

8 / 12

Mit mond ki a „fölényelmélet” a nevetésről?

9 / 12

Hogyan érte el Ciceró, hogy nevessenek a hallgatói?

10 / 12

Mi a különbség az állati vicsor és az emberi mosoly között?

11 / 12

Mihez kötődik leginkább a nevetés (a mosollyal szemben)?

12 / 12

Mi szükséges a jó humorérzékhez a felsoroltak közül?